Szépnap könyvek
baba-nyelvtanulás-online könyvrendelés
SzépNap Rajongók

 

Vekerdy ajánlója- Rossz gyerekek pedig nincsenek

Imagine del cuore – a szívben élő kép. Michelangelo kifejezésével közelít Henning Köhler a gyerekkor (és az élet) rejtélyéhez. Mi, emberek a lelkünk mélyén képek, tervek vagyunk a magunk számára, az életet az eredeti kép megvalósulásaként kell felfognunk. Köhler nem fogadja el a szokványos, tudományos megközelítések és magyarázatok kizárólagosságát, melyek ennek a képnek az időbeli megvalósulását – s ennek akadályait – kutatják. Ő, miközben a szívben élő kép rejtélye után nyomoz, inkább a jövő nyomai utáni kutatást tartja fontosnak a gyerek és fejlődése szempontjából, annak felderítését, hogy vajon mi akarhat megvalósulni. „Manapság minden gyermeket meg kell menteni” – idézi a szerző Rudolf Steinert. Hogy mitől? Ezt mondja el részletesen a könyv, miközben „a szív pedagógiájának” megvalósulásáért küzd a szerző. Szóhoz jutnak korunk – a XX. század – nagyjai, Freudtól a tudományfilozófus Paul Feyerabendig, Maria Montessoritól Rudolf Steineren át a szobrász-mővész-tanár Joseph Beuysig. Megtudjuk, hogy a gyerekre, a létére „mélyen belül kimondott igen gyöngédséget közvetít”; ne kutassanak a szülők kórképek után, tanácsolja a gyerekgyógyász és nevelési tanácsadó, a szülői gyógyító erő a gyermek értékes tulajdonságainak a felismerésében rejlik. Milyen nagy hiba, ha a felnőtt belső vezető nélküli lénynek (üresnek) látja a gyereket, aki rászorul a felnőtt irányítására1 Belelátunk a szakember praxisába, beszélgetések fültanúi lehetünk, intő szavakat olvashatunk a magát túlbecsülő nevelőről, a szándékolt nevelésről, mely félrevezető, és „az értékbecslő pillantásról”, mely megfélemlíti a gyereket1 Csak átfutni is jó ezeket a felismeréseket – „más emberek” leszünk tőle, vagyis: közelebb jutunk önmagunkhoz és ezáltal a gyerekekhez is.

Vekerdy Tamás
 

Kosár
0 termék 0Ft.
Videóajánló SzépNap könyvek

Értesüljön akcióinkról

 Iratkozzon fel hírlevelünkre, és értesítjük új könyveinkről, akcióinkról!

Név:*
E-mail:*