Fõoldal Könyveink Könyveinkrõl írták Kapcsolat Felad Rendelést |
|
Fegyelmezetlenség! |
|
A fegyelmezetelnség
lehet annak a jele, hogy a diákok unják az
órát. Ennek megelőzésére segítenek a
jó gyakorlatok, melyek lekötik a diákokat, de
az alábbi részlet rávilágít
arra, hogy a tanár hozzáállása is nagyon
fontos. Ne essünk hát kétségbe, ha
fegyelmezetlen az osztályunk, hanem gondolkodjunk el az
alábbiakon:
Az osztály mint szociális tér – ha megtehetem, tíz perccel korábban érkezem az osztályba, és egy-két dolgot írok a táblára, talán egy gondolatot az előző óráról, egy viccet, talán egy utasítást a mostani órára, – egy-egy olvasmányt teszek a diákok székére, hogy legyen mit átfutniuk, amikor bejönnek, – esetleg mindenkinek a székére egy neki szóló olvasmányt helyezek, – eldöntöm, az osztályteremben honnan fogok tanítani, hogy a diákok a teret másképp lássák, – egyik-másik osztályban körlevelet írok, és az erről készült másolatot a székükre teszem. Így minden diák a saját tempójában lép be a „nyelvórába”. Tanári viselkedés A tanár viselkedése meghatározza a csoport hangulatát. Néhány példa: – Ha arra kérem a diákokat, hogy olvassanak valamit együtt, akkor én ugyanezt teszem. Bekapcsolódva hozzájárulok a csoport olvasási energiájához. – Ha gyakorlat gyanánt üzeneteket írunk egymásnak az osztályban, elhagyom a szülői szerepet, és szintén bekapcsolódom; például hat üzenetet küldök hat különböző diáknak, és ügyelek arra, hogy a csoport átlag színvonalán írjak. Ez a viselkedés felszabadít az atyáskodó és a mentori szerepből, így a diákok idősebb testvére, levelezőtársa lehetek. – Ha a diákok olyan írásos feladatot végeznek, mely során úgy vélem, javításra is szükségük lehet, akkor a feladat előtt jelzem, hogy ha valaki szeretné, hogy segítsek neki, akkor tegyen egy darab papírt az asztalára azzal a felirattal: „Gyere ide hozzám, amikor csak akarsz.” Nem megyek olyan diák mellé, aki mellett nincs ott ez a felirat. Ez lehetővé teszi az egyéni módon gondolkodók számára, hogy egyedül oldják meg feladataikat, míg mások megkaphatják a szükséges segítséget. Ez erőt és autonómiát ad a tanulónak. – Ha egy diák írása vagy rajza van a táblán, mindig engedélyt kérek a csoporttól, hogy letörölhessem. A közös teret egymással osztjuk meg. – Ha
egy tizenévesekből vagy felnőttekből álló
osztályban valaki félbeszakít, megjegyzem, hogy
mondandómmal hová akartam
eljutni, aztán a közbeszóló diák
kérdéseivel folytatom, és csak később
térek
vissza saját célomhoz. – hogy csendes maradjak kívül és belül, amikor egy diák beszél; – hogy figyeljek egy diák beszédében a következőkre: - hangjának minőségére (hangos, szelíd, gyors/lassú, mély/magas stb.), - test- és gesztusbeszédére, - arcizmainak mondandójára, - intonációjának, szövege zeneiségének a mondandójára, - beszédének nyelvi jelentésére; (Ha sikerül erre az öt dologra figyelnem, amikor valaki beszél, nincs időm arra, hogy „okos” válaszokat eszeljek ki számára.), – hogy időt hagyjak magamnak, mielőtt reagálok egy megjegyzésre vagy kérdésre; – hogy amikor csak szükséges, változtassak a hangulaton, a tempón, továbbá a diákok és a saját tudatállapotaimon – a legjobb óráim a többszöri változtatás miatt voltak azok. – hogy ügyesen és tudatosan használjam saját hangomat, kihasználva ennek a csodálatos eszköznek minden lehetőségét; – hogy tisztában legyek azzal, mit tudnak már a diákok, még akkor is, ha ennek ők maguk nincsenek a tudatában, és csak a lényeget tanítsam meg abból, amit még nem tudnak. Az attitűd – Nem az a lényeges, hogy egy osztályban én hogyan látok egy helyzetet, mert az csak egy nézőpont a harminc sokszor egymástól jelentősen eltérő közül. Nézőpontom valószínűleg nem objektív, és mivel „egyenlők között az első” vagyok (primus inter pares), fontos, hogy alapos kritikával vizsgáljam meg. – A tanításban lelt öröm fontos számomra. Az öröm azt jelenti, hogy csodálattal szemlélem a tíz, harminc, ötven emberi univerzumot magam körül. Milyen csodálatos életutak vannak, milyen lenyűgözően látják és érzik ők a világot! Eleninek például élénk, színes álmai vannak, míg nekem csak halvány fekete-fehérek. Vagy Bartold, aki azt mondta, hogy reggelente látja az auránkat… Nem fantasztikus? – Sokszor címkét teszünk a diákokra : „jó diák”, „rossz diák”. Ez a dolog természetes, de nevetségesen szűk látókörre vall, és szürrealisztikusan céltalan. Hiszem, hogy el kell kerülnöm ezt. – Nincs hiba és siker, csak visszacsatolás. Amikor nyelvet tanítok, magamat tanítom. A diákok a nyelvet tanulják, de a folyamat természetesen elkerülhetetlenül Mario-szerű lesz. Többet kell megtudnom erről a Marioról, vagyis magamról. – Bármi, amit egy diák vagy egy kolléga tesz egy bizonyos helyzetben, az a legjobb viselkedésmód az ő nézőpontja szerint. Ezt akkor is igaznak gondolom, ha valaki hangoskodik, fegyelmezetlen, ábrándozó, vagy szükségét érzi annak, hogy kiskamaszként egy helyzet ura legyen, bár már elmúlt huszonöt éves. – Élvezem a többiek tudatosságából felém áradó erőt az osztályteremben vagy a kollégáim között. A könyvhöz Marion Rinvolucri: A nyelvóra életre keltése |