Nos, ha már több éve vagy évtizede tanulunk egy nyelvet (nálunk a legtöbben angolt, vagy németet), akkor szeretnénk, ha azt valamennyire tudnánk is. Azt persze érdemes tisztázni, hogy ezalatt mit is értünk: vizsgáznunk kell belőle, vagy tényleg beszélni, érteni szeretnénk!
Ezzel szemben számtalan esetben azt tapasztaljuk, hogy vagy nem tudunk megszólalni az idegen nyelven, melyet már hosszú idő óta tanulunk, vagy egyáltalán nem értjük az anyanyelvi beszélőket.
Mielőtt tovább olvasod ezt a bejegyzést ajánlom, hogy iratkozz fel egy három részes ingyenes tréningre, melyből megismered a több nyelven beszélők titkát és az egyik legfontosabb eszközét! Kattints ide a feliratkozáshoz!
Miért is van ez így?
E témával kapcsolatban már korábban is írtam az ingyenes nyelvtanfolyam 9-10. részében, így ebben az írásban korábbi tanácsaimat – “benne lenni a pillanatban, az elhangzó szövegrészben”, “spontaneitás”, stb. – nem ismétlem, sokkal inkább Stephen Krashen nyelvész Monitor-hipotézisét szeretném röviden bemutatni, melyet bárki a saját bőrén tapasztalhat, aki idegen nyelvet tanul.
Jó tisztában lenni vele minden lelkes, illetve megfáradt nyelvtanulónak. Ígérem, nem lesz bonyolult!
Krashen ebben a hipotézisben azt álltja, hogy van bennünk egy „monitor” rendszer, vagyis ellenőrző rendszer, mely mielőtt kimondanánk valamit az idegen nyelven, ellenőrzi a tanult szabályok alapján, hogy az formailag helyes-e. Érdekes módon ez a rendszer főleg a „tanult” dolgokkal kapcsolatban kezd el működni, a spontán beszéd alatt soha.
Első ránézésre ez a monitor rendszer hasznosnak is tűnik, hiszen ki akarna helytelenül beszélni. Azonban több gond is adódik vele: az első, hogy a beszédhez képest túlságosan lassú! Vagyis mire kimondanánk helyesen, ami a szívünket nyomja, vagy boldogítja, addigra beszélőtársunk elunja magát, és mondandónk talán már süket fülekre talál. Nem is beszélve arról, hogy nagyon döcögősnek érezzük mi magunk is a kimondottakat, ami aztán visszahat önbizalmunkra.
Másik hátránya, hogy természetesen csak a megtanult szabályokat tudja ellenőrizni. Ámde hiába is tanulnánk meg az összes szabályt, a rendszer az előző hátránya, vagyis lassúsága miatt, akár órákig ellenőrizhetné mondandónk formai helyességét.
De a beszéd csak egy példa arra, amikor ez a “rendszer” működni kezd. Ugyanúgy működik az értés, a figyelés során is, és sokszor nem is tudunk emiatt a valóban elhangzottakra koncentrálni, mert a számunkra „megtanított helyes’-et keressük a hallottakban!
Aki képes túltenni magát a belénevelt „perfekcionalizmuson”, annak felszabadító lehet a következő tanács:
Amikor beszélsz, soha ne a mondataid, szavaid helyes formájára koncentrálj, hanem a mondandódra, érzéseidre. Ezeket akard kifejezni úgy, ahogy tudod! ÚGY AHOGY TUDOD! Te így tudod és kész!
Persze eleinte rosszul fogod érezni magad, de sokkal jobban megértenek majd, mintha hallgatnál, vagy (döcögősen) „helyesen” beszélnél. Aztán később, amikor hozzászoktál ehhez a renitens állapothoz, élvezni fogod a kommunikációt, az emberekkel való beszélgetést, ami százszor, ha nem ezerszer többet ér a helyes beszédnél.
A jó hír az, hogy minél többet beszélsz, akár helytelenül is (persze utólag elmélázhatsz azon, hogy hogyan lenne helyes, amit mondani akartál), akkor előbb utóbb a nyelv kijavítja magát. Persze csak akkor, ha használod: beszélgetsz, olvasol, szövegeket hallgatsz, naplót írsz, tévézel, filmet nézel, rádiót hallgatsz! És ha – persze ezt már a vájtfülűek számára mondom,- nyelvcsendet tartasz.
Természetesen az idegen nyelven be kell gyakorolnom bizonyos szabályokat, és tegyem ezt nyugodtan írásban, vagy valamilyen más gyakorlás keretei között.
Beszélj, ahogy tudsz az idegen nyelven, így adsz esélyt nyelvi készségeid fejlődésének!
Hevesi Mihály: Autoritmia – Hogyan tanuljunk nyelvet kedvenc filmünk, regényünk, zenénk és érdeklődési körünk alapján
Példának álljon itt Vujty Tvrtko-val készült rövid beszélgetésem, mely A Nyelvtanulás művészetéről című könyvben jelent meg először. Adjon ez bátorságot, és az a tény is, hogy az egészen kisgyerekek sem tudják a szabályokat, és mégis beszélnek , ahogy tudnak- eleinte az anyjuk sem érti a szavukat, vagy legfeljebb csak ő!:
Vujity Tvrtko Pulitzer–díjas újságíró neve a jugoszláv háború kezdetén, 1991-ben lett közismert, amikor egyetlen Eszéken ragadt újságíróként számos külföldi hírügynökség kereste fel, mint a háború kizárólagos hírforrását.
(V.T.: Vujity Tvrtko, H.M.: Hevesi Mihály)
H.M.: Hány nyelven beszél?
V.T: Tegeződhetünk, ugye? Azt mondja…, anyanyelvi szinten beszélek magyarul, szerbül, horvátul. Jól beszélek oroszul és angolul…. Ennyi.
H.M: Hogyan tanultad ezeket a nyelveket? A szerb és a horvát igen közel áll hozzád…
V.T.: Igen, mert tulajdonképpen anyanyelveim, otthonról hoztam őket, és a gyerekemmel is horvátul beszélek. Magyarul az anyjától tanul.
H.M.: Úgy tudom, hogy az angollal nem volt ilyen könnyű dolgod, és például először igen kalandos körülmények között kellett használnod.
V.T.: Igen. Felhívtak, és azt mondták: „mondd el mi van a városban, és mondd azzal a néhány szóval, melyet ismersz”, és akkor én nekiláttam: „Oll bladi flor öráund, lot of pipel dájd, uh veri déndzserösz, big wor, big wor” – valami ilyesmit mondhattam, tehát azzal a néhány szóval beszéltem valóban, melyet ismertem. Aztán később Miamiban jártam Egyetemre és ott tanultam meg igazán jól angolul.
H..M.: Hogyan tanulsz általában nyelveket?
V.T.: Az életben, az utcán. Miamiban azt mondanám, hogy inkább könyvből. De aztán a környezet a legjobb nyelvtanár. A gyerekemmel is csak horvátul beszélek… Nyelvtani alappal vagy nyelvtani alap után egyértelmű, hogy az „utcán” tanulom a legtöbbet.
H.M: Olvasol is azokon a nyelveken, amelyeken beszélsz?
V.T: Igen, minden nyelven, amelyiken beszélek, olvasok. Nagyon karban tarja a nyelvtudást.
H.M: Eszéki kalandod azt mutatja, hogy a nyelvtanuláshoz, illetve az idegen nyelven való megszólaláshoz kell egy kis bátorság is.
V.T: Szerintem a nyelvtanuláshoz sok minden kell. Például tehetség. De mondjuk a harmadik nyelvet már sokkal könnyebb megtanulni, mint a másodikat. A helyes kiejtés is fontos. Például volt olyan kínai osztálytársam, aki azt mondta: „Há hávári?” És ez volt az egyetlen mondata, amit megértettem, azt jelentette: „Hi, how are you?”. Szerencse is kell hozzá, hogy valaki multikulturális családban nőjön fel, és van, aki gyorsabban tanul nyelveket, van, aki lassabban. Én szerencsére gyorsabban tanulok, de hát azért én sem vagyok Lomb Kató, aki több tucat nyelven beszélt.
H.M: Tíz nap múlva újabb gyermeked születik. Vele is horvátul fogsz beszélni?
V.T: Azért az csúnya volna, ha az egyik gyerek beszélne valamit horvátul, a másik meg nem. Vele is csak horvátul fogok beszélni, úgyis megtanul majd magyarul.
H.M: Kedves Tvrtko, köszönöm, hogy beszélgethettünk, és kívánom, hogy a gyereknevelés minden örömében részed legyen!
(Hevesi Mihály, A nyelvtanulás művészetéről, SzépNap könyvek, Szeged, 2004)
Kattints ide!
“Monitor hipotézis” Ez újdonság volt számomra, így azonban már értem, hogy miért mondták azt idegen nyelvterületen, hogy jól beszélem az angolt. Én bizony siralmasnak éreztem, utólag visszagondolva a beszélgetésekre. Eszembe jutottak a szabályok is amelyeket nem tartottam be, viszont folyamatosan beszéltem és ezt örömmel konstatálták a barátaim, vagy a beszélgető társaim. Angolul is sokat olvastam, de nem szótároztam. Viszont a könyv végén el tudtam mesélni amit olvastam. Ösztönösen csináltam azt amiről ezen az weboldalon olvashatok. Ezek után nagyon kíváncsi vagyok a tanfolyamra.
Koszonom szepen