Kosztolányi Dezső, Portugálul olvasok

megosztás

Kosztolányi Dezső

PORTUGÁLUL OLVASOK

Úgy történt, hogy nyáron csak pihenni akar­tam, labdázni és úszni. Ennek folytán nem vit­tem magammal semmiféle munkát. Utolsó pillanatban azonban bedobtam csomagomba egy por­tugál könyvet.

Esküszöm önöknek, hogy akkor egy szót sem tudtam portugálul. A portugálokról is csak an­nyit tudtam, megbízható történelmi kútfőktől, hogy vígan dudálnak. Nem is óhajtottam megta­nulni nyelvüket soha. Minek?

De a szabadban kényszerűségből ráfanyalodtam az egyetlen könyvre és magányom börtönében, melynek egyik falát dolomitsziklák, másik falát rengeteg erdők alkották, az ég s víz színe előtt,

sillabizálni kezdtem a szövegét. Eleinte nehezen ment. Aztán belemelegedtem. Föltettem, hogy csak azért is végére járok, mester és szótár nél­kül, s ösztönömet, leleményemet serkentve elkép­zelem, hogy valami nagy baj ér, ha nem értem meg pontosan, talán egy ismeretlen zsarnok ha­lálra ítél.

Furcsa társasjáték volt. Első héten véres verej­téket izzadtam. Második héten sejtettem, miről van szó. Harmadik héten már portugálul kö­szöntem a madaraknak, kik szintén portugálul beszélgettek velem.

Így telt el a nyaram. Most pedig itthon vagyok és eldicsekszem, hogy tudok portugálul, ami a mai viszonyok között, mikor olyan lázasan kere­sik a portugálul tudókat, és oly fényes lehetőségek nyílnak előttünk, nem megvetendő dolog. Min­denesetre csodálatos nyelv. Omlósabb, mint az olasz, gyengédebb, mint a spanyol. Egészen por­hanyó latin.

Kötve hiszem, hogy életemben valamikor is használhatom, vagy olvasok még egy portugál könyvet. De ez nem is fontos. Én nem bántam meg a nyári akadályversenyt. Azokon csodálko­zom, kik egy nyelvet gyakorlati céllal tanulnak s nem önmagáért. Tudni már unalmas. Csak ta­nulni érdekes.

Ó, a sok édes és furcsa meglepetés ingere, mely az elvarázsolt szellemkastély bohóságaihoz ha­sonlít, a félig ismeretlen jelzők és határozók, az álarcos mondatok, melyek ködben rémlenek fe­léd. Minden szó templomi ivópohár evőedény, melyből már évezredek óta ittak-ettek ismeret­lenek .Ünnepi pillanat, mikor először veszed szentségtelen kezedbe. Halottak, élők lelke rez­zen át rajtad ilyenkor, és a szó valóban jelképpé válik. Aztán derengeni kezd a sötétség. Egyes for­dulatokkal ismét találkozol, és ismerősökül kö­szöntöd őket. Már félhomályban jársz, hol vilá­gítanak a betűk, és ragyognak a fogalmak. Ami­nek elkopott a jelentősége, a megszokottság foly­tán, újra feltündököl, rendkívüli fényben, me­gint érzed az ősi dolgokat, az Életet, a Halált, melynek keserű ízét más nyelveken már elfelej­tetted, a Kenyeret, Bort, melynek zamatára már nem is emlékszel, s tudod, hogy Ember vagy.

Izgalmas játék, kacér bujócska, csodálatos flirt az Emberiség lelkével. Soha oly fogékonyan, oly éber szemmel nem olvasunk, mint alig tudott, új nyelven. Megfiatalodunk általa, gyermekek, ga­gyogó csecsemők leszünk, s úgy tetszik, új életet kezdünk. Nekem ez az élet elixírem .

Fogynak köröttem az ismeretlen nyelvek, de hála az égnek, még marad elég. Néha bizonyos örömmel gondolok arra, hogy vénkoromban meg­tanulhatok kínaiul is, s a gyermekség eltűnt örö­mét visszaidézem, mikor majd a babonás öreg nyelven először mondom ki, Anya és elalszom ezzel a szóval: Tej.

megosztás