Bepisilés

Szerencsére manapság a szülők sokkal inkább megbíznak gyermekük természetes biológiai folyamataiban és több időt hagynak a szobatisztaság kifejlődésére, mint régebben.
Egy adott pillanatban azonban betelik a pohár, többnyire a gyerek harmadik születésnapján: „A gyerek már három éves és még mindig bepisil!”  Az édesanyák ekkor kezdenek el aggódni. Úgy vélik, hogy a húgyhólyag kontrollja túl lassan fejlődik, vagy ami még rosszabb: félnek attól, hogy a bepisilés kihat a családi életükre. És mi történik? Eluralkodik rajtuk a bizonytalanság. Hirtelen erőszakkal próbálják pótolni mindazt, amiről azt gondolják, hogy elszalasztottak.
 
Szeretném ezektől a reakcióktól megvédeni Önöket, és főként a gyermeküket. Ebben a fejlődési szakaszban a stressz ugyanis nem tesz jót senkinek. Már most láthatjuk: az édesanyák és édesapák rendkívül sokat tehetnek gyerekükért
 
Ismerős a helyzet?
 
Az első hónapokban senki nem várja el, hogy a csecsemő irányítani tudja a húgyhólyagját vagy a bélmozgását. Minden a pelenkába megy, és ez így van rendjén, senki nem botránkozik meg ezen. A többszöri napközbeni és éjszakai pelenkázás a csecsemőről való gondoskodás legtermészetesebb része. A pelenkázást mindenki élvezi: a gyerek, a testvérek és a szülők egyaránt: egy meztelen csecsemőt különösen kellemes érzés szeretgetni. A pelenkázó asztalon érezni lehet a gyengédséget a beszélgetés, a cirógatás és játék közben. A babamasszázs, a baba olajjal való bekenése, a pocakpuszi mind ehhez tartozik.
 
És amikor a gyerek végre megszabadul a pelenkától, boldogan ujjong és lelkesen rugdalódzik, ekkor történhet meg, hogy a kisfiúk nagy ívben és a kislányok kis ívben lepisilik az apuka vagy az anyuka ruháját. A rövid ijedtséget kacagás váltja fel, és megcsiklandozzák a boldogságtól sivalkodó „huncut kis tettes” pocakját vagy popsiját. Láthatjuk, hogy a bepisilés kezdetekben senkinek nem jelent problémát.
 
Hogyan lesz általában probléma a bepisilés?

Emlékszik, milyen is volt a fia vagy a lánya még egészen kicsi korában? Ebben az időszakban minden család ugyanazt éli át. Azért szeretném röviden vázolni ezt, hogy jobban vissza tudjanak emlékezni erre az időszakra.
 
Alighogy egy gyermek megszületik, a rokonok, a barátok, az ismerősök és a szomszédok elkezdenek érdeklődni a fejlődése iránt. Ilyenkor valójában az édesapa és az édesanya továbbfejlődése is az érdeklődés tárgyát képezi. Pontosabban: az emberek arra kíváncsiak, miként lesz úrrá ez a két ember az előttük álló nehézségeken.
 
A gyermek fejlődése minden szülőt módfelett lenyűgöz. Viszont nem mindig fogadják szívesen, ha mások a gyerekük iránt érdeklődnek. Egy ideig büszkén tájékoztatják társas környezetüket részletekbe menően a fejlődés aktuális állapotáról. A szülők megértik az általános érdeklődést az éjszakai alvásról, az evésről és az első lépésekről, és készek is beszélni minderről, egészen addig, amíg a gyerek „normálisan” vagy átlagon felüli módon fejlődik.
 
Az érdeklődő kedves emberek azonban, akik a szülőkkel együtt örülnek a sikereknek, mindig elsőnek látják meg a küszöbön álló „kudarcot”, és „merő jóindulatból” figyelmeztetik a szülőket. Ha a tágabb családi körben nem alakultak még ki igen határozott vélemények a szoptatás időpontjáról, az etetésről, az alvási szokásokról, illetve arról, hogy mikor kell letenni vagy felvenni a gyereket, akkor legkésőbb a szobatisztaságra nevelés során számíthatunk összetűzésekre (lásd A Bili tudománya című könyv 3. és 7. fejezetet).
 
De pontosan le lehet olvasni a gyerek jóllakottságán és a mérlegen, hogy a helyes utat választottuk-e. Ha a kellemes éjszakai nyugalom beáll, és reggelente kialudt gyerek vidáman kezdi a napot, akkor az elaltatás rituáléja helyes volt.
 
Ám minden a húgyhólyag és a végbél kontrollját előkészítő lépés, még igen távol esik a kézzel fogható eredménytől, és csak sokkal később dőlhet el, hogy helyesen cselekedtünk-e.
 
A szülők épp a szobatisztaságra nevelésben szeretnének mindent helyesen csinálni. Ilyenkor lehet a legkönnyebben elbizonytalanítani őket. Semmit nem akarnak elmulasztani, hogy később ne kelljen szemrehányásokat tenniük maguknak. Ugyanakkor jó, ha semmit sem akarnak kikényszeríteni, mert ha a szobatisztaságra nevelés  sírással jár, akkor az többet árt, mint használ.
 
De érzem a szülők félelmét és a tudatosan vagy tudat alatt gerjesztett nyomást, ami a gyerekekre nehezedik. Ezért azt javasolnám, hogy forduljanak tanácsadóhoz. De nem azért, hogy kezeljék a bepisilést, hanem hogy megnyugodjanak, és a gyermek tehermentesítve legyen.
 
A bepisilés, akkor amikor már „minden gyermek rég szobatiszta” nagy problémának tűnik. De kinek is jelent ez problémát? A gyermeknek vagy a szülőnek? Gondot jelent-e egyáltalán a kezdet kezdetén a bepisilés vagy csak akkor, ha a szülők ezt annak tartják, és nem akarják elfogadni a kialakult helyzetet?
 
A szobatisztaságra nevelésben kicsit lazább szemléletmódra van szükség.
Tanulmány Dr Gabrielle Haugh-Schnabel, A Bili Tudománya című könyvéből

A könyv megvásárlásához kattintson ide

 bepisilés-bepisiles